Az esküvő, amiről még kislányként sem álmodtam
Összesen 11 hónapunk volt arra, hogy az esküvőnket megvalósítsuk. Ezt az időt így utólag is igazán ideálisnak tartom, mert nyugodtan volt időnk bizonyos szolgáltatókkal találkozni, mérlegelni, hogy kivel szeretnénk együtt dolgozni, ki az, akinek a gondolkodása, világnézete megegyezik a miénkkel.
Néhány kép az esküvőnkről
[ux_gallery ids=”637,632,636,633,635,634,631″ type=”slider” image_height=”100%”]
Hogy miért is szeretném külön kiemelni a saját esküvőmet?
Az esküvői költségvetés című cikkemben írtam, hogy az idei évben személyesen egyre inkább érdekel, hogyan lehet a rendezvények szervezésének világát egyre inkább környezetbaráttá tenni. Ugyan nem lehet látványos dolgokat tenni, de hiszem, hogy minden egyes apró lépéssel tehetünk valamit a Földünkért.
Az esküvőnknek egy nagyon érdekes pontja volt, hogy bár törekedtünk arra, hogy minél több részlete a nagy napnak a fenntarthatóság jegyében készüljön el, a saját időnk, energiánk és türelmünk sokszor pont az ellenkezőjére utasított minket. Mégis, ettől a pár részlettől vált egyedivé és főként személyessé az egész rendezvény. Mik is voltak ezek a részletek?
- Kiindulásként szerettük volna az egyszer használatos papírok mennyiségét csökkenteni. Gondolok itt a névkártyára, illetve a szalvétára. Az utóbbi egy kényelmi kérdést is vont maga után, ezért az asztalokon ki volt téve a papír verziója is, de a Nagymamámmal és Édesanyámmal karöltve készítettünk saját szalvétákat, különböző anyagokból, amik jól passzoltak a dekorációnkhoz. A dekoráció stílusát is maga a Greenery stílus uralta, így ültetőkártyaként borostyán leveleket használtunk fel.
- Nálunk a köszönő ajándék egy olyan többször használható műanyag pohár volt, mely a közös logónkkal volt ellátva. Buzdítottuk a násznépet, hogy az üdítőitalok, illetve a csapolt sört fogyasszák ebben a pohárban ezzel is elkerülve azt, hogy minden egyes megivott cola-t követően új poharat vegyenek. Bár tudtuk, hogy a cateringes cég jól felkészült a pohármennyiséggel is, mégis ezzel szerettük volna a mosogatás nagyságát csökkenteni.
- Az italokért felelős cateringesekkel egyeztettünk, hogy szeretnénk, ha minél nagyobb kiszerelésben szereznék be az estéhez szükséges italmennyiséget; ha lehet, nem szeretnénk palackos vizeket. Ők igyekeztek ennek eleget tenni, ezért pl. a helyszínre hoztak magukkal több tízliternyi ballonos vizet.
- A felhasznált virágoknál igyekeztünk arra figyelni, hogy kizárólag idény jellegű növényeket szerezzünk be, illetve pár családtagunknál egészséges borostyán metszést végeztünk 😉 És a zárást követően pedig a virágokat szétosztottuk, hogy ne csak a dísztermet, hanem más otthonát is feldobhassák.
- Nem utolsó sorban pedig minden egyes dolgot próbáltunk úgy beszerezni, hogy azokat később még tudjuk használni. Így történt ez a ruháinkkal is, még az enyémmel is! Direkt olyan felsőt varrt nekem a húgom, amit akár másik szoknyával, egy kicsit ünnepélyesebb alkalomra is fel tudok venni.
A szombati napunkon nem szerettünk volna kapkodni, így a kreatív fotózásunkra hetekkel később, a nászutunkat követően került sor. Ezt azért sem bánjuk, mert kifejezetten szerettük volna, ha már a késő őszi színek teszi varázslatossá a képeink világát.
Az egész esküvőszervezést saját magunknak menedzseltem, és a kiválasztott szolgáltatónk egytől egyik zseniálisak voltak! Őket nagy szeretettel fogom ajánlani abban az esetben, ha úgy látom, hogy a Ti stílusotokkal is egyezne az ő munkájuk.